2014. szeptember 30., kedd

A ruha teszi a nőt?



Régebben azt írtam, hogy egy szoknya vagy a nőies öltözködés nagyon elő tudja segíteni, hogy pl. jobban nőnek érezzem magam. Ezt most nem is cáfolom meg, csupán kitágultam, hogy farmerben és sportcipőben is tudom magam nagyon nőnek érezni, csak lehet egy más minőségében, egy lazábban, de mégis ki tudom sugározni a nőiségemet és a harmóniámat. Talán minden belül dől el. Az, hogy mi van belül és mit sugárzok ki, eléggé tudja alakítani a napomat, és a környezetem mint egy tükör vissza is adja azt.

2014. szeptember 22., hétfő

Az esküvő után



Az esküvő azért egy komoly lépés szerintem. Tartottam is tőle annyiban, hogy mennyire adom fel benne a szabadságomat, mert erős köteléknek tűnik. De aztán helyre raktam magamban a dolgokat és én úgy éltem meg, hogy tulajdonképpen egy szándékkijelentés, hogy mi komolyan gondoljuk a kapcsolatunkat. Talán jobban egy egységgé váltunk az idő során, de amúgy nem változott különösebben semmi, mint ahogy ezt mondták is nekem más nők, hogy nem fog. Végül is így is együtt éltünk előtte. Olvastam a házasság utáni depresszióról, de ilyen nálam nem volt. Idő se volt rá, annyi minden volt még esküvő után, de inkább felszabadultabbnak éreztem magam, hogy vége ennek a sok szervezésnek. Persze attól még reális lehet a depresszió érzése is, hogy vége a készülődésnek, megvan ez a cél is, pipa, a kétely, hogy mit hoz a folytatás, elszürkülnek-e a napok, vagy mégis egyfajta fojtó köteléknek érzi a házasságot. Talán ilyenkor még rendbe kell tenni magunkban ezt-azt, hogy visszaálljon a rend, hogy meghalljuk szívünk szavát és követni tudjuk azt. Az is sokat segít, ha jelenben tudunk maradni és megélni minden egyes nap gyönyörűségét együtt, hiszen minden nap van valami esemény, amit megosztunk egymással. A házasság fojtó kötelékétől pedig én is féltem, de nem korlátozódott le a szabadságom semennyire sem. Ugyanolyan szabadnak érzem magam mint előtte vagy mikor még egyedülálló voltam. 

2014. szeptember 16., kedd

Esküvő - isten áldásával?



Érezhető az áldása, már abban is, hogy minden gördülékenyen megy. Mi lehet nem is láttuk úgy aznap, de a barátaink igen, mert ezt többen is mondták nekünk utólag, hogy érezhetően áldás volt ezen a napon. Megadja ezt úgy is, ha valaki nem is vallásos vagy nem is foglalkozik ezzel. Nekem/nekünk fontos volt kérni az áldását erre a kapcsolatra és ezt meg is tettük egy spirituális esküvő keretében az egyik kedvenc helyemen Csíksomlyón. Egy barátnőm csatornázta a Teremtőt (Isten és Istennőt), Jézust és Mária Magdolnát. Ő tartott nekünk egy kis kb. negyedórás szertartást a Salvator kápolna előtt a búcsú után. Rengeteg ember volt körülöttünk, de egyáltalán nem zavartuk egymást. Életem egyik legszebb napja volt. A spirituális esküvőnk 2 hónappal a polgári előtt volt és ezért akkor nem volt már templomi sem. Számomra mindegy, hogy a Teremtő éppen milyen formában adja áldását, kinn a mezőn vagy épp valamilyen vallás vagy nem vallás keretében. Sokan a környezetemben nem értették ezt a lépésemet, hogy ha másnak van templomi, akkor is, ha különben sosem megy misébe, akkor én, aki mindig mentem régen miért nem akarok. Talán mert tudatosan átgondoltam, hogy engem melyik forma fejez ki a legjobban, hogy mi áll a legközelebb hozzám és nem akartam magam abba kényszeríteni, ami már nem én vagyok, amin már rég túlnőttem. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a templomi nem jó vagy rossz, hanem csak nekem olyan mintha be akarnának szorítani egy dobozba, holott én már felfedeztem, hogy a világ sokkal tágabb és nekem nem ez a doboz tetszik, hanem egy másikon jobban érzem magam. Tudom, ezt épp azok nem értik, akik a templomit erőltetnék. És ha már így nem értjük egymást, marad az elfogadás. Engem így én meg őket úgy. És marad a bizalom, hogy mindegyikünk tudja, hogy neki mi a jó. Számomra Isten az Egy, mindent átölel, ő lüktet az ereinkben, ő lakik a szívünkben, bárhogy nevezzük is. Így szerintem mindenki szíve vágyának megfelelő formáját válassza.

2014. szeptember 12., péntek

Esküvő - a nagy nap



Esküvő előtti napon úgy fogalmaztam, hogy az esküvőnk legyen jó, érezzük magunkat jól és nem fontos, hogy tökéletes legyen. És ez volt az a nap, ahol magamat fel akartam vállalni mindenki előtt, amit sikerült is. Maga az esküvő messze nem volt tökéletes. Volt mindenféle baki benne, pl. koszos lett a ruhám, fényképezkedéskor meg este kicsit tortás is, nem indult a zene, lefagyott a laptop, stb. Sorolhatnék még egy párat, mert volt. Viszont jól éreztük magunkat és felszabadultak voltunk. Körülvett minket a család és a barátaink. Jutott idő mindenkivel beszélgetni egy kicsit. Sok jó program volt a táncon kívül (pl. sámándobolás), így hamarabb telt az idő is. Tulajdonképpen mindketten úgy éreztük, hogy jó lett ez a nap és másoktól is azt a visszajelzést kaptuk, hogy jól érezték magukat. Sőt, egy barátnőm azt mondta, hogy ez volt az első esküvő, amin volt, ami az ifjú párról szólt és nem más kívánsága volt előtérben. Hát, lecsengett, vége lett ennek is. Jó emlék. Jó, hogy kitartottunk az mellett, amit szerettünk volna.

2014. szeptember 9., kedd

Esküvő-szervezés



Itt most nem az esküvő előtti teendőkről szeretnék írni, arra nagyon sok jó weboldal létezik, amik nekem is segítettek a szervezésben. Inkább a lelki oldaláról közelíteném meg a dolgot. Szerencsére nem tudtam előtte, csak utólag, hogy az esküvő egy eléggé embert próbáló dolog és nagy próbája a kapcsolatnak. Persze az se mindegy, hogy az ember milyen esküvőt szeretne, nagyot vagy kicsit, hogy többnyire ő szervezi vagy csak fizet a szolgáltatásokért, illetve a szülők szervezik. Mi úgy döntöttünk, hogy egy közepes létszámú legyen és amit lehet azt mi oldunk meg, illetve olyan legyen amilyenek mi vagyunk. Azt szerettük volna, hogy ez a nap rólunk szóljon és a lényeg benne az volt, hogy az örömünket megosszuk azokkal, akik fontosak nekünk és közel állnak hozzánk. Mivel sok mindent bevállaltunk, hogy azt mi magunk készítjük el, illetve mindent mi szerveztünk meg ezért kellett is hozzá tágan nézve 5, intenzíven nézve 2 hónap. Nem volt könnyű kivitelezni, hogy olyan legyen, ami minket fejez ki, mert más volt mint a megszokott, mint a hagyományok. Voltak benne azok is, de ami nem tetszett azokat kihagytuk. Az volt nehéz, hogy szemben álltunk egyes emberek, családtagok akaratával, elképzelésével és hogy igenis felvállaljuk magunkat és kiálljunk magunkért. Maga a fizikai szervezés nagyon könnyen, olajozottan ment, minden összejött, amit szerettünk volna. Egy barátnőm azt mondta erre már az elején, hogy áldás van rajta és ezért könnyen mennek a dolgok, pl. rögtön lett ruha és a helyszín is nagyon hamar meglett. Az elején nem is volt nehéz az egész, nem is volt különösebben dolgunk, inkább a végére sűrűsödött be és lett egy kicsit sok. A vége felé már párszor megkérdeztem magam, hogy kell-e ez az egész nekem, és végig kellett gondolnom, hogy miért szeretném, hogy jó-e a döntésem. Kicsit meginogtam még a párkapcsolatban is, mert a sok feszültség miatt nem a megszokott reakcióink voltak és eltűnt egy időre az a bizonyosság és az a lángolás, ami a kapcsolat elején volt. Nem volt annyi konfliktushelyzetünk egész eddigi kapcsolatunk során mint akkor abban a 1,5 hónapban az esküvő előtt. De megoldottuk és a szívemben tudtam, hogy ő az és igazából az volt a kérdés, hogy jó-e, hogy egy ilyen esküvőt szerveztünk, és arra jutottam, hogy igen, mert szeretnék azokkal lenni, akiket szeretek és akik fontosak nekem. Azért is írtam le ezt így, hogy erőt adjak, hogy aki szeretne esküvőt magának és olyat, ahol esetleg ütköznie kell más akaratával, hogy érdemes kiállnia magáért és meggondolni, hogy miben enged és miben nem, mert az tényleg az ő napja, róla szól és ő fog neki a legjobban örülni életében. Lehet, hogy 1 év múlva már másképp csinálnám, de most életem ebben a szakaszában ez vagyok én, itt tartok most és ezt fejeztem ki az esküvőnkkel is.

2014. szeptember 7., vasárnap

Esküvő - ki az igazi?



Biztosan mindenkinél más. Én abba a kategóriába tartozom, aki már az elején érezte és tudta, hogy ő az, akivel szeretnék családot alapítani. Nem tudtam és most sem tudom, hogy meddig tart ez az út és nem is akarom magam ebben megkötni, de ameddig együvé tart utunk addig ő az. Biztonságban érzem magam és szeretettnek. Hasonlóak vagyunk, de különbözőek. Egyfelé tart az utunk, egy a célunk. Olajozottan mennek a dolgok, nem kell erőlködni, nem egyoldalú. Voltak és biztosan lesznek nehézségek, amiket együtt oldunk meg.
Sosem értettem, hogy honnan tudom, hogy ki lesz a férjem, miből érzem, mert előtte még egy kapcsolatnál sem éreztem ezt és sokat dilemmáztam mindegyiknél, hogy vajon tovább kell-e lépnem, vagy meg tudjuk oldani közösen. Továbbléptem vagy épp továbbléptettek. És mikor eljött ennek a kapcsolatnak az ideje és megnyíltam rá egyszerűen csak tudtam, hogy ő az, akit eddig kerestem, akire vágytam, hogy vele el tudom képzelni a családalapítást.

2014. május 9., péntek

Ha egy ajtó bezárul, kinyílik egy másik



Ismét itt az elengedés ideje. Habár ebben az időszakban a szerelem áll a középpontban szemben van vele a szembesülés és az elengedés is. Ha az a helyzet nem tetszik amiben vagy, csupán nyisd meg a szíved és engedd hogy jöhessen valami jobb. És mindenekelőtt hidd el, hogy van jobb, és hogy te azt megérdemled. Amikor már azt hittem révbe értem, és megvolt körülöttem a biztonság jött a felismerés, hogy túl sokat szenvedek és talán mégis mennem kellene mást választva. És 2 héten belül itt is volt a lehetőség. Dönthetek bárhogy is, de a lényeg hogy szívből tegyem ezt. Arra is rávilágítottak, hogy nem kell az első lehetőséget elfogadnom, hanem ha továbbra is nyitott maradok a lehetőségekre, akár még jobbat is találhatok, ami jobban illik hozzám. Természetesen találkoztam más aspektusommal is, aki fél, hogy mi lesz és azt hiszi, hogy ez a legjobb ami lehet, hogy meg kell oldani a dolgokat. Persze arra figyelmeztettek, hogy ne menekülés legyen és ez igaz is, hiszen eddig mindig újra és újra azt tették elém, amit nem tudtam megoldani csak más változatban. Most hogy elengedtem a ragaszkodást a jelenlegi helyzetemben is jobban érzem magam, felszabadultabban egy kicsit újra megtalálva annak az örömét, amiért ott vagyok. A lényeg hogy megtaláljam a boldogságomat itt vagy másutt és megtaláljam a saját harmóniámat minden területen. Persze hallom, hogy örüljek annak, ha egy terület működik az életemben, mert milyen szörnyűségek vannak a világban, de mégis a spirituális tanok másról szólnak. Én mást tanultam eddig, azt hogy hinnem kell és mernem kell lépnem és eddig sosem bántam meg azt, ha valamit elengedtem, akár a semmibe is ugorva, mert a Teremtő mindig gondoskodott rólam valamilyen formában. Csupán őszinte vágynak kellett lennie a szívemben. A tűréshatárom elég nagy és akkor szoktam lépni, amikor azt mondom, hogy na ebből elég, ezt már nem hagyom magammal megcsinálni. És eddig mindig jobb volt utána. Persze sokat tanultam az addigiakból, így már nem tudtam teljesen ugyanott folytatni ahol abbahagytam. A tapasztalat megvolt. Hiszem, hogy az ember szabadon dönthet szellemi szinten a sorsáról, de a korlátainak és hiedelemrendszerének megfelelően tudja csak beengedni a dolgokat. És néha pont a szenvedés segít abban, hogy merjünk lépni, hiszen már nincs mit veszíteni.