2010. október 24., vasárnap

Kristályok a nőiség tükrében I.

E cikksorozatomban a nőiség szempontjából ismertetem a különböző kristályok, féldrágakövek gyógyhatását. Ez azt jelenti, hogy egy-egy kristályt nem teljeskörűen jellemzek, hanem csak a női minőséget, női problémákat, párkapcsolatot, gyerekeket illetően emelem ki egynéhány tulajdonságát, gyógyhatását.

Achát

Oltalom, szilárdság, védettség, érettség. Elősegíti a növekedést és a regenerációt. Alkalmazható szemre, üreges szervekre (gyomor, belek, hólyag, anyaméh). A terhesség védőköve.

Akvamarin

A tisztaság köve. A régi hagyományok szerint boldog házasságot ígér és hordozóját boldoggá és gazdaggá teszi. Erősíti a szerelmet és a hűséget, a párkapcsolat legnehezebb idejében is. Ezért tanácsos, hogy mindkét partner egy-egy akvamarint tartson magánál, amely a nehezebb pillanatokban is szükséges erőt kölcsönöz nekik.

Amazonit

Kiegyensúlyozottá tesz, belső harmóniát teremt. Lazító és görcsoldó hatású, ezért megkönnyíti a szülést.

Ametiszt

Megszünteti a túlzott ragaszkodást és békességgel tölt el. Segít a konfliktuskezelésben. Szerelmi szerencsét, tisztaságot, bölcsességet, szelídséget kölcsönöz. Megóv a csábítás ellen. Segít elűzni a félelmet, haragot, szorongást és a mérget, enyhíti a vágyódást és a gyászt. Támogatja az intuíciót.

Apatit

Segít az erőfeszítések és a kimerültség ellen. Támogatja növekedést, a csont- és fogképződést.

Borostyán

Önbizalom, önállóság, közvetlenség, kreativitás, életöröm. Melegséget és fényt hoz. Erősíti a döntési képességet és segít tanácstalanságnál. Elősegíti a kiegyensúlyozottságot. A védettség, a bizalom köve. Segít bánatnál, aggodalomnál, bőrproblémáknál. A babák nélkülözhetetlen köve, amikor jön a foguk.

Citrin

Szomorúság, depresszió, ágybavizelés és növekedési zavarok esetén hatékony.

Cölesztin

Harmónia, boldogság, bizalom, hűség. Összeköti bennünk a lelket, testet és a szellemet. Átélhetjük a harmonikus összhangot, mely örömben és több megelégedettségben nyilvánul meg. A cölesztin geoda melegséget, szeretetet és hűséget ajándékoz, valamint harmonikusabb kapcsolatot a családtagok között. Különösen fiatal lányoknál és asszonyoknál hasznos a cölesztin lelkileg okozott félelmek ellen és enyhíti az idegi zavarokat. A cölesztin pozitívan befolyásolja a menstruációt fájdalom esetén.

Epidot-földpát / Unakit

Gyorsítja a gyógyulási folyamatokat. Segít leküzdeni a túlhajszoltságot, szomorúságot, önsajnálatot, dühöt, frusztrációt. Javítja a teljesítőképességet, az alkatot és a kondíciót.

Fluorit

A szerelem, a bizalom és az intuíció köve. Több kölcsönös belső szeretetet érzünk a partner- és baráti kapcsolatainkban. Segít a tanulásban, szabályozza a növekedést, erősíti a fogakat és a csontokat.

Felhasznált irodalom: Michael Gienger-Joachim Goebel: Kristályvíz

2010. október 23., szombat

Hidd el, hogy gyönyörű és értékes vagy!

Mindig elcsodálkozom Mária Magdolnán, a személyiségén és a viselkedésén is. Szeretem benne azt az életszeretet, játékosságot, örömet, nőiességet, lágyságot, szeretetet, ami belőle sugárzik, de mindig elámulok azon is, ahogy az emberekkel tud bánni, viselkedni. Pl. szeretem azt, ahogy gyönyörködik egy-egy emberben. Természetesen ismeri az embert, nincs előtte titok, a hangsúly mégis mindig a jón van, azon, amiben az ember igazán jó, azt hiszem talán a fényt látja Magdolna az emberben, a lehetőséget, az isteni részt. Azt hogy értékes, és gyönyörű. Mindig tudja, kinek mire van szüksége és ezt megadja – hihetetlen sok szeretetet ad, gyógyulást, de azért határozott személyiség is, megmutatja a határokat is ha kell. Igaz, szelíden teszi, de mégis határozottan. Mindenkihez személyre szabott üzenete van, mit kell gyógyítania, vagy mivel kell foglalkoznia, esetleg egy mondat, amit csak az adott személy tud értelmezni, illetve megadja azt az energiát, érzést, amire az embernek akkor leginkább szüksége van, viszont csak annyi energiát kap mindig, amennyi kell neki. Van, akinél nagyon erősen megy, van, akinek nem kell annyi, és ha nem kell, akkor vagy nem olyan erős vagy egyszerűen csak abbamarad magától. Ez sosem elutasítás, egyszerűen csak így működik. Mindenkivel mindig nagyon szeretetteljesen viselkedik, és meglátja az értékét, de felhívja a figyelmet is arra, amit esetleg nem jól csinál, vagy amire oda kell figyelni. Én őt így érzékelem, de nekem mindig az a legfontosabb, minden foglalkozáson, hogy nem elég csak tudni az ő történelmi személyével kapcsolatos dolgokat, hanem sokkal fontosabb érezni őt, hogy ő milyen személyiség, és hogy lehetőleg mindenki maga alakítsa ki a saját kapcsolatát vele, akit ő megszólít, aki közel érzi őt magához.

2010. október 22., péntek

Az anyai sebek gyógyítása

Ez volt tulajdonképpen a téma a legutóbbi Mária Magdolna foglalkozáson. A nők egymáshoz való kapcsolata, viszonya fontos, hiszen ők biztosítják a folytonosságot, általuk kapcsolódunk az eredethez, a forráshoz, alkotva így egy nagy kört az egységben. Az ősanya a szülőanya, ő fogadja be a magot, érleli magában és hozza létre az újat. Ezért fontos nemcsak a Földhöz mint Ősanyához való viszonyunk, aki a testet szülte meg nekünk, a formát és aki ellát minket egész életünkön keresztül mindennel amire szükségünk van, hanem az önmagunkhoz való kapcsolat mint nő illetve az egymáshoz való kapcsolatunk is fontos. Pontosabban az, hogy tudjuk, kik vagyunk, és tudjuk, hogy mit jelent nőnek lenni. Fontos az egymáshoz való viszonyunk, mert alapvetően a nők feladata a családi harmónia, az otthon melegének, az állandóság biztonságának a fenntartása, az ősi bölcsesség továbbadása a következő generációnak. A nő, a nőiség az elmúlt időkben sokat sérült a szerepek tisztázatlansága, elnyomása, összekeverése miatt, és ezek a sérülések továbböröklődnek, amíg fel nem fedezzük és meg nem gyógyítjuk, azaz meg nem oldjuk őket. Ezért fontos először is önmagunk szeretete, hogy megtudjunk magunknak bocsátani, majd az anyával való kapcsolatunk begyógyítása. Minden szülő önmagához képest a legjobb tudásának megfelelően neveli fel a gyermekét. Lehet, hogy hibázott és fájdalmat okozott a gyermekének, de sokszor ő is azokon a fájdalmakon ment keresztül és nincs semmilyen mintája arra, hogy hogy lehetne máskép vagy jobban csinálni. Lehet, nem is törekszik rá, ha nem tudatos, de ha törekszik is nem biztos, hogy sikerül neki. Sokszor ellentétes viselkedésbe csap át, ami szintén nem megfelelő. Mi már sokszor tudatosabbak vagyunk mint a szüleink vagy nagyszüleink és ezért már be tudjuk gyógyítani a családtörténetünket és sok mindent már meg tudunk oldani amit a szüleink még nem tudtak. Ha megértjük, vagy csak érezzük hogy miért neveltek minket úgy ahogy, akkor talán könnyebb megbocsátani is. Hiszen amíg ezt nem tudjuk megtenni, addig magunkkal cipelünk egy régi dolgot, amit már le kéne tennünk, mert akadályoz minket a fejlődésünkben, és nem tudunk tovább lépni, mert leragadtunk a múltban egy régi sérelmünknél vagy elhibázott döntésnél, esetleg egy tisztázatlan félreértésnél. Nem kell mindig fizikailag jelen lenni, szellemileg is sokat tehetünk a gyógyulásért. Mivel nekem is feladatom a saját családtörténetem gyógyítása, kértem egy meditációt Mária Magdolnától, aminek ő a vázát le is diktálta. Maga a meditáció a csoportdinamikától függően változhat, de a lényege tulajdonképpen megmarad.
A meditáció rövid lényege: Meghívni az édesanyát, illetve a lelkét, elmondani neki, ami bántott vele kapcsolatban, de ugyanakkor megérteni őt is, és azt, hogy ő tulajdonképpen szeret és csak azt tette, amire akkor képes volt, amit akkor a legjobbnak látott. Beszélgetni vele, érezni a szeretetet, bocsánatot kérni és megbocsátani, a szeretetben ismét egymásra találni, átölelni egymást, önmagunkban ugyanúgy érezni azt az anyai minőséget és végül látni, érezni, ahogy összekapcsolódunk anyánkkal, az ő anyjával, annak az anyjával és így tovább egy hosszú sort vagy kört alkotva egészen az eredetig. Így tulajdonképpen egységet alkot az összes nő, a női minőség eggyé válik az Istennőben és marad az egység és a szeretetérzés.
Azt vettem észre, hogy ez a meditáció, ha nem is old meg mindent, de nagyban hozzásegít a kapcsolatok gyógyulásához. Belőlem és másokból is könnyek szöktek fel, illetve változást láttam a saját anya-gyerek kapcsolatom megélésében is.

2010. október 13., szerda

Útkeresés

Spirituális és egyéb útkeresésed folytán felmerülhet benned a kérdés, hogy vajon jó helyen vagy-e? Pl. a munkádban, egy párkapcsolatban vagy egy adott közösségben. Hogy is mondhatná meg neked bárki is, hogy jó helyen vagy-e. Neked ezt érezned kell és ahhoz, hogy eldöntsd meg kell szerezned a saját tapasztalataidat. Mit érzel, mit gondolsz? Mik a tapasztalataid? Mi a megérzésed? A megérzések általában nagyon jól működnek egy nőnél és a különböző helyzetekben felmerülő érzelmek, érzések kiváló iránytűként szolgálnak. Szívesen vagy az adott helyen? Vagy taszít? Hogy érzed magad? Mit kívánnál magadnak? Mik az ismereteid az adott helyről, emberről, helyzetről? Meglehet, hogy pl. van egy ember, aki mellett a többség szeret lenni, de te nem, vagy épp fordítva, sokan kerülik, de te élvezed a társaságát, mert neked épp arra van szükséged, amit ő tud adni neked. Igazából mindig jó helyen vagy, mert ott vagy, amit választasz. Ha már nem érzed magad jól, egyszerűen válassz mást – hogy most mást kívánsz megélni, más embereket szeretnél bevonzani az életedbe és a többieket egyszerűen elengeded. Úgyis megmaradnak körülötted azok, akik fontosak. Minden választás továbbvisz utadon egy irányba. Legfeljebb legközelebb már tudni fogod, hogy mit nem akarsz, de az adott pillanatban azt választod, ami legjobb tudásod szerint neked ott akkor abban a pillanatban a legjobb.

2010. október 12., kedd

Az egység ereje

Pár hete felmerült bennem, hogy fontos ismét erősíteni az egységet. Ehhez egy kis meditációs irányvonalat szeretnék adni, amit egyébként is minden Magdolna foglalkozásomon használok. Az első az elcsendesedés, befelé figyelés és a saját egység érzése. Amikor ez megvan és több jelenlevőről van szó, kapcsolódjunk egymáshoz a szívünk által. Ezután pedig bővítsük ezt az egységet – bővítjük azokkal, akik ahhoz a csoporthoz tartoznak, aztán akik ahhoz az energiarendszerhez tartoznak és tovább-tovább, míg végül a szeretetnél kötünk ki és egységet alkotunk mindenkivel, aki pl. a Krisztusi energiákhoz tartozik, aztán, aki a Teremtőhöz kapcsolódik – és így egy nagy egységet kapunk, amelyben mindenkinek megvan a saját helye. Kérésemre ezt megcsináltuk a meditációs csoportban és nagyon erős volt – minél több ember, annál erősebb – ez itt is érvényesül. Meg lehet csinálni egyedül is, úgyis hatásos. Fontos, hogy ebbe a kiterjedésbe, egységbe olvadásba minél több ember bekapcsolódjon, akár egyénileg is.  A végeredmény úgyis ugyanaz, mindegy, hogy honnan indulunk. Teljesen mindegy ki milyen közösségbe tartozik, hiszen először nyilván azzal a közösséggel fog kapcsolódni, és onnan terjeszti ki a minél több emberrel / létezővel való kapcsolódást, de ugyanannál a szeretetnél köt ki mint ahol mindenki, teljesen mindegy, hogy minek nevezzük azt (isten, istennő, minden létező, stb.). A lényeg az egység és a szeretet, amely összeköt minket.
„Emlékezz arra, aki vagy. Az egységben mindig megtalálod a helyed. Emlékezz.” Ezt üzente nekünk Mária Magdolna, amikor ezt a meditációt végeztük. :)

2010. október 1., péntek

Kapcsolódás Mária Magdolnához a (Föld)Anya jegyében

Itt az ősz, a kiteljesedés időszaka. A természetben minden bőséggel terem, ez a betakarítás ideje. Lassan nyugovóra térünk, visszahúzódunk önmagunkba és élvezzük a körülöttünk levő csendet és harmóniát. Ezen a foglalkozáson elsősorban az „anya” lesz a téma és a finom, lágy anyai energiákra hangolódunk rá, segítve a belső (meg)érést, lenyugvást, kiteljesedést és áradást… Ezt a foglalkozást ismét Máriagyűdön tartom, ahol a női – anyai energiák különösen erősek. Ha szeretnél feltöltődni ezekkel az energiákkal, sok szeretettel várlak...
Időpont: 2010. október 10. vasárnap, 10:00 óra
Hely: Máriagyűd kegytemplom
Esőhelyszín: Pécs, Mohácsi út 35.
Találkozó: 9:30 Pécs, Mohácsi út 35.