2011. szeptember 27., kedd

Születés tánc

az anyai energia erősítése, kapcsolatfelvétel a leszületni vágyó babával
 
A nőiség, az anyai energiák megélésében segít ez a Mária Magdolna foglalkozás, melyben nemcsak a szabad önkifejezés kap helyet, saját nőiségünk megélése, hanem a szeretetben és egységben való találkozás, az önmagunkkal, az égiekkel és a leszületendő baba lelkével/szellemével való kapcsolat erősítése is a táncmeditáció, gyógyító kristályok és hangok által. Ebben segítségünkre vannak az anyai energiát erősítő dalok, a meditatív kapcsolatfelvételt és az egységet segítő hangtál, illetve a sámándob ritmusa. A Mária Magdolnához való kapcsolódás segíti megélnünk nőiségünk, anyai minőségünk illetve a magunkkal és a leszületni vágyó gyermekkel való egységet. Sok szeretettel várunk minden nőt, aki babát vár, illetve aki szeretne felkészülni egy baba foganására, vagy csak szeretné megélni nőiségét és önmagát.    
 „A fény mely bennünk rejlik kiapadhatatlan. A természet csodájához tartozik, hogy a nő képes új életet adni és megvan bennünk az a csodálatos képesség, hogy felélesszük őseink szent véréből fakadó ősi tudást. Áldás a nőiségre.” (Mária Magdolna)

Időpont: szerda 18:00 óra
Hely: 7630 Pécs, Mohácsi út 35.
Kérlek jelezd felém részvételi szándékod: noisegutja@gmail.com

2011. szeptember 26., hétfő

Szeretni jó!

Olyan jó csak úgy szeretni. Rádöbbenek, hogy csodálatos emberek vesznek körül, és hálás vagyok ezért. Egyszerűen csak kinyitom a szívem és szeretek. Szeretem őket és örülök, hogy léteznek, csak úgy. Nem akarom megváltoztatni őket, legyenek szabadok és haladjanak a saját útjukon. Én adom, amit én tudok adni ők azt adják, amit ők tudnak adni. Nincs erőszak, és még elvárás se igazán. Ezért nem fáj. Ha eltűnnek, eltűnnek, biztosan más dolguk akad, vagy mással kell most találkozniuk. Nincs harag, nincs gond, nincs irányítani akarás sem. Én megadom a szeretetet, csak úgy, mert miért ne. Jól érzem magam attól, hogy szerethetek. Jó szeretni, csak úgy. Nem várok semmit, mert a boldogságom nem mástól függ. Persze jó, ha viszont szeretnek, ennek nagyon örülök és jól esik, de van valami mélyebb. Ezen kívül úgyis megtaláljuk egymást az egységben. Jó csak úgy szeretettel gondolni arra is, aki már rég nem játszik különösebb szerepet az életemben. Egyszerűen hálás vagyok mindazért, amit tőle kaptam vagy általa tanulhattam. Azért, hogy ő van. Szeretem magam, jól érzem magam a bőrömben és ott van nekem Mária Magdolna vagy Isten/nő. Az ő szeretetük végtelen és mindenki számára minden pillanatban örökké elérhető. Kegyelemnek tartom vagy ajándéknak, hogy Magdolnával „dolgozhatok” együtt, de végeredményben csak egy eszköz vagyok, egy csatorna és az ő hozzáállását, személyét tapasztalhatom meg minden egyes gyógyításon, táncon, ami egy hihetetlen élmény a számomra. Tehát igazából ő dolgozik. Tőle jön az energia. Most nem csoportban „gyógyítottam”, hanem csak egy embert. Nem volt semmi eszközöm. Csak a zene nélküli táncom és az énekhangom. Mégis ott volt a szándék, a kérés és a vágy a gyógyulás és a gyógyítás iránt. És Mária Magdolna ott volt és gyógyított. Szeretett és átölelt – megadta épp azt a gyógyulni vágyónak, amire szüksége volt. Meghajolt előtte és úgy köszöntötte őt. Mostanában azon kapom magam, hogy mindenki előtt meghajol és kifejezi mélységes tiszteletét és szeretetét felé. Ott volt, jelen volt. Egy emberért ugyanúgy mint 4-ért vagy 13-ért. És mesélt a fényről, a szeretetről és az egységről. Jó szeretni, szeretek szeretni. Azt a mély életigenlést és életörömöt, amit mostanában felfedeztem magamban és ami olykor-olykor előbukkan belőlem, azt tőle tanultam. Soha senkit előtte nem ismertem, aki ennyire szeretné az életet mint ő. Biztosan sokan vannak, de én Mária Magdolnát ismerem jobban, ezért róla tudok mesélni. Nekem ő az utam, másnak lehet más. De bárhogy legyen is, kívánom, hogy áldás, fény és szeretet kísérje utad, életed minden pillanatában! És kívánom, hogy tapasztald meg a szeretet csodáját, melynek művelője Te vagy!

2011. szeptember 19., hétfő

A Hold a 12 állatövi jegyben


Hold a Kosban -  fejtől az orrig

A Kos-napok tűz- és meleg napok, napminőségük száraz-meleg, színük az indigókéktől a kékesfehérig terjed. Ezek a napok kiválóan alkalmasak kirándulásra. A Kos-napokon gyűjtött fejfájás, szem-, orr-, orrmelléküreg- és homlokpanaszok elleni gyógynövények sokkal erőteljesebben fejtik ki hatásukat. Különösen fontos a gyógynövények gyűjtésének időpontja: szedni növő holdnál nem sokkal teli hold előtt ajánlatos, szárítani és tárolni pedig telihold után.
A gyakori fejfájást és migrént a nyugtalan Kos-energia okozza. Néha előfordul, hogy ezeken a napokon akarja az ember utolérni magát, ilyenkor fejjel megy a falnak. Amennyire lehet tehermentesítsük magunkat ezeken a napokon.
Ide tartozó betegségek és szellemi jelentésük:
Fejfájás, migrén: „Minden a fejemre nő! Ez kész őrület! Néha az az érzésem, hogy nem is vagyok a magam ura. Félek, hogy az elvárásoknak nem tudok eleget tenni.” (lazítás, elfogadás)
Orrvérzés: „Bárcsak figyelne valaki rám! Senki sem szeret, senki sem dicsér.” (Szeressük önmagunkat!)
Horkolás: „Nem engedem el. Ami tegnap helyes volt, az ma nem lehet hamis. Mindenkinek úgy kell látnia a dolgokat, ahogy én látom.” (bízni a változásban, fejlődésben)
Polipok: Nem bírom ezt az állandó feszültséget. Legjobb, ha kiszállok, senkinek nem fogok az útjában állni.” (szeretet)
Megfázás: „Ez már túl sok, nem tudom elhatározni magam. Minden szavával, cselekedetével megbánt.” (döntés, bizalom, határozottság)
Orrmelléküreg –problémák:  Általában hozzánk közel álló személy iránt érzett ellenérzések: „A szagát sem bírom.” (nézz szembe a tényekkel, vedd kezedbe a saját életed!)
Szemproblémák: „Eredeti életcélomat szem elől tévesztettem és félek a jövőtől” (rövid látás). „Nincs bátorságom odanézni. A hétköznapi dolgok nem érdeklenek, a jelen nem sokat tud nyújtani” (távollátás). „Dühös vagyok arra, amit látok” (száraz szem). (lásd a dolgokat olyannak amilyenek)
Kötőhártya gyulladás/árpa: „Dühös vagyok és csalódott a látottak miatt, de erőtlennek érzem magam, hogy változtassak rajta.” (felelős vagy az érzelmeidért és saját magadért)
Szaruhártya gyulladás: Ilyen mérges már rég voltam! Olyan sok ez az ellentmondás, hogy nem tudok velük mit kezdeni. Kikészít ez az összevisszaság.” (érzések)

Hold a Bikában – az állkapocs és a nyak

Fontosabb az anyagi biztonság, a gondolatok és reakciók lassúbbak, nagyobb lesz a kitartás.
A Bika földjegy, napminősége hideg, földhöz kötött és reális, színe erőteljes kék. Bika-napokon ajánlatos melegebben öltözni. Ezeken a napokon könnyebben nyakmerevedést kaphat, ha huzat éri ezt a testtájat. A nyak- és vállrészek masszírozása Bika-napokon a legjobb. Ilyenkor nagyobb a veszély a torokgyulladásra. A torokfájás ellen fogyasztott tea és más szerek is hatásosabbak ilyenkor. A fül ilyenkor érzékenyebb a hidegre, huzatra, zajra.
Ide tartozó betegségek és szellemi jelentésük:
Torokfájás/mandulagyulladás: „Annyi mindent akartam mondani, de nem mertem. Félek kimondani azt, ami a nyelvemen van, de nehezemre esik magamba fojtani.” (hangot adni érzelmeinknek, őszinteség)
Fülfájás és középfülgyulladás: „Egyáltalán nem tetszik, amit hallok. Túlságosan fájdalmas. Nem akarok hallgatnia belső hangra, elfogadni azt.”
Pajzsmirigytúltengés: „Valójában én egész életemben mellőzött voltam. Ha érvényesülni akarok ebben a világban, teljesítenem kell. Csak akkor fogadnak el, ha teljesítményemben mások jónak ítélnek. A saját ítéletemben nem bízom. Ezért két véglet között ingadozom: teljesítsek vagy meneküljek el a kritika elől?” (elégedettség saját magunkkal, nem mindent lenyelni)
Pajzsmirigy-alulműködés: „Hiányérzetem van. Senki se törődik velem igazán, senki se fogad el olyannak, amilyen vagyok. Ha ez így megy tovább, feladom. Még megfulladok.” (önmagunk elfogadása önmarcangolás nélkül)
Fogproblémák: „Nem tudok dönteni. Sok választási lehetőség van, de kevés az idő. És ha eldöntöttem, folyton bizonytalan vagyok, hogy jól döntöttem-e.” (döntés, nincs veszítenivalónk)

Hold az Ikrekben – váll, kar és kéz

 Az Ikrek napjain eleven az erő, ugrásszerű mozgást végez. Megrögzöttség, kitartás nem az erőssége, a gondolatok kíváncsian szertekalandoznak, és semmit nem kötnek meg. A napminőség világos-levegős, még felhős időben is úgy érezhetjük, hogy csípős a levegő. A szín világoskék. Hatásos a vállszalagok megmozgatása, célzott gimnasztika. A váll reumatikus fájdalmaira kiváló az Ikrekben vagy Bikában növő holdnál szedett gyógynövényekből készült kenőcs. Hűvös időben lehetőleg ne öltözzünk könnyedén és nagy szélben ne autózzunk, mert erősebben károsítja a szervezetet. Az Ikrek napjain gyakran panaszkodunk reumatikus fájdalmakra, ám ennek oka az Ikrek kísérője, az időjárás-változás. Mivel ilyenkor a tüdő is befolyás alá kerül, hasznos lehet légző gyakorlatok végzése.
Ide tartozó betegségek és szellemi jelentésük:
Vállproblémák. „Súlyosan rám telepedik ez a tapasztalat. Néha az az érzésem, hogy a világ minden gondja az én vállamat nyomja.” (nyílt és őszinte kapcsolatok)
Reuma: „Voltaképpen mit kínlódom én itt évek óta? Ha engem senki nem szeret én sem adok magamból semmit. Keserves az élet.” (elvárás nélküliség, feltétlen szeretet)
Hideg kéz: „Nem fogom meg a forró vasat. Tudom, hogy neki kéne állnom, de bizonytalan vagyok, hogy sikerül-e.” (Ragadd meg, amit épp meg akartál ragadni)

Hold a Rákban – a tüdőtől az epéig

Enyhe nyugtalanságot válthat ki, mert az érzelmi világ mint minden vizes jegynél mélyebb és súlyosabb lesz. Néha azt is megpillantja az ember, amit legbelül hét lakat alatt őrzött, s mintha elvesztené lába alól a biztos talajt. A Rák-napok minősége nedves-hűvös, a színe zöld. A reumások a Rák-napon (ill. Skorpió és Halak napon) ne szellőztessék az ágyneműt az ablakban vagy a teraszon, mert a nedvesség benne marad a szálakban és rossz hatással van a betegre. A Rák-napon elég, ha előző éjszaka nem tudtunk aludni, máris gyulladt lesz a szemünk, és úgy érezzük, mintha átment volna rajtunk az úthenger. A máj nehéz munkát végzett és nem tudta magát regenerálni. Akinek érzékeny a mája, epéje, tüdeje vagy mellkasa, kihasználhatja, a Rák-napokat, hogy jót tegyen ezekkel a szervekkel-testrészekkel. A Rák-napokon a gyomor is kellemetlenkedhet (hányinger, gyomorégés), ezért ajánlatos ilyenkor a könnyű koszt. Júliustól januárig a Rák-napok fogyó holdban vannak, utána fél évig növő holdban. Fogyó holdnál tisztítjuk, növő holdnál tápláljuk, lehetőleg valami jóval. A gyógyító és méregtelenítő kúrák hatásosabbak nyár és tél között mint tél ás nyár között.
Ide tartozó betegségek és szellemi jelentésük:
Bronchitis: „Valahogy nem tetszik ez nekem, de nem merek kipakolni. Túl sok kellemetlenséggel járna, nagyobb bajt okoznék mint amekkora már van.” (őszinteség)
Asztma: „Ez az egész rám telepszik és megfojt. Be akarnak kebelezni, de nem hagyom magam. Amíg nem változik ez a helyzet, nem tudok szabadon lélegezni.” (ne légy áldozat, éld a saját életed)
Gyomorégés: „Félek.” (ne nagyítsd föl félelmeid)
Gyomorfekély: „Nehezen emészthető a számomra. Nem tudok ezzel mit kezdeni. Mindig valami újat kell megtanulnom. Túl gyors ez nekem. Nem vagyok elég jó ehhez. Semmihez se vagyok elég jó.” (türelem saját magadhoz, ne légy perfekcionista, változás elfogadása)
Máj- és epeproblémák: „Mindenki hibázik, csak én nem. A többiek miatt szenvedek. Velem ezt nem tehetik meg! Mit gondolnak, ki vagyok én?” -> epekő. (Gőg feladása, halál elfogadása, megbékélés)

Hold az Oroszlánban – szív és keringés

Az oroszlán-napok napminősége száraz-tüzes, színe zöld. Fontos, hogy sokat igyunk, mert az Oroszlánnak nagy szárító hatása van. Az Oroszlán impulzus általában felgyorsítja a vérkeringést. A hát ilyenkor esetenként jobban fáj és a szív időnként összevissza ver. A vérkeringés megterhelése és az álmatlan éjszakák problémát okozhatnak, ám a Szűz jegyig minden rendbe jön. Szívbetegek gyakran már a Rákban megérzik, hogy közeleg az Oroszlán. Ezeken a napokon nem ajánlatos a túlterhelés. Az Oroszlán nap alkalmas arra, hogy a szív- és vérkeringési betegségekre való gyógynövényeket begyűjtsük.
Ide tartozó betegségek és szellemi jelentésük:
Szívproblémák: „Ez már régóta nyomja a szívemet. Már semminek nem tudok örülni. Az élet stressz.” -> szívproblémák. „Sose fogok tudni annyi szeretet és megbecsülést kivívni mint amekkorára szükségem volna, de nem adom fel.” -> szívkoszorúér-szűkület. (szeretet)
Magas vérnyomás: „Már mióta kínlódom ezzel a problémával, mindjárt szétrobbanok! De minden erőlködésem ellenére nem jut eszembe megoldás amivel a gyeplőt a kezemben tarthatnám. Ha nem tudok mindent ellenőrzésem alatt tartani, félek.” (öntsd ki szíved)
Alacsony vérnyomás: „Mit kínlódjak, úgyse fog sikerülni! Ebből nem lesz semmi. Ezzel semmire se megyek. Fölösleges minden erőfeszítés.” (cselekedj!)
Anémia: „Majd meglátjátok, hogy jogos minden kétségbeesés. Ha én nem örülhetek, ti se örüljetek.” (életöröm és kötelesség harmóniája)
Köszvény: „Itt én vagyok a főnök, mindenki úgy táncol, ahogy én fütyülök. Most azonnal. Semmiféle kifogást nem fogadok el.” (emberi kapcsolatok harmóniája, együttműködés, bizalom a másik felé, szeretet, belátás)

Hold a Szűzben – emésztőszervek

A Szűz-napok napminősége száraz-hűvös, földnap, színe a sárga. Ilyenkor sikeres mindenféle földi, kerti erdei munka. Akinek érzékenyek a belei és a gyomra, ilyenkor gyakran küszködik emésztési problémákkal. Ezeken a napokon fogyasszunk könnyebb ételeket. A Szűz-napokon gyűjtött gyógynövények nemcsak az emésztésre vannak jó hatással, hanem a vére, idegekre, és hasnyálmirigyre is. A Szűz-napokon gyűjtött csalántea jótékony vértisztító hatású. A téli tartalékot legjobb szeptemberben eltenni, amikor a Szűz ismét fogyó holdban tűnik fel. A megnagyobbodott hasnyálmirigy az ilyen teától ismét normális állapotba kerül. A narancsszín kedvezően befolyásolja az emésztést és a székletet, különösen, ha Szűz napokon viseljük. A lila a lépre hat, így az immunerőt növeli.
Ide tartozó betegségek és szellemi jelentésük:
Bélproblémák: „Egyszerűen nincs annyi időm, hogy mindezt rendesen megemésszem. De ha van is időm, inkább másfelé nézek és nem foglalkozom vele. Unatkozom! (a múlt megemésztése, a valósággal való szembenézés, nincs veszteni valónk)
Székrekedés: „A múlt többet kínál nekem mint a jelen vagy a jövő. Semmi sem fölösleges. Ki ad nekem bármit is?” (elengedés)
Hasmenés: „Gyorsan megakarok szabadulni valamitől.”
Túlsúly: „Hogyan védhetem meg magam a bántástól? Ezt sosem fogom megbocsátani.” -> ált. „Teljesen kihasználtak. Igaz szeretetet soha nem kaptam.” -> kar. „Már nincs szükségem támogatásra. Amikor szükségem volt rátok, nem segítettetek.” -> gyomor. „Ezt sosem bocsátom meg szüleimnek.” -> csípő. „Sosem bocsátom meg ezt apámnak” -> comb. „Teret akarok.” (megbocsátás, önszeretet, elvárás nélküliség)
Hasnyálmirigy-problémák: „Nincs már semmi örömöm az életben. Minden jó elkerül. Semmi kedvemre valót nem találok”. (életöröm, pozitív látásmód)

Hold a Mérlegben – csípő, vese, hólyag

A Mérleg energia semleges, kiegyensúlyozott és pehelykönnyű, semmi határozott jellegre nem mutat. Színe a narancssárga. A napminősége világos-levegős, de könnyen előfordul a hólyag-, illetve vesegyulladás. Ilyenkor jó ezt a testtájat jó melegen tartani. 15 és 19 óra között igyunk sokat, ez jól átmossa a hólyagot és a vesét. Ilyenkor jó árvacsalánt gyűjteni, melynek virágából kiváló hólyagteát lehet készíteni. A medencetájék célirányos megmozgatása ugyancsak jó hatású.
Ide tartozó betegségek és szellemi jelentésük:
Veseproblémák: „Annyira csalódott vagyok. Annyira igyekeztem és most teljes a csőd. Mit fognak az emberek mondani? Szégyellem magam.” (siker, fejlődés: ha így nem megy, próbáljuk meg másképp”)
Hólyaggyulladás: „Meggyőződésem megingathatatlan. Ki garantálja, hogy új eszmékkel jobban járok? Elegem van ebből az egész új divatú baromságból.” (bizalom az új felé, változás)
Csípőproblémák. „Fontos döntéseknél szívesen átadom másnak a gyeplőt. Nem vagyok elég erős ahhoz, hogy ezt végigcsináljam. Ha ellenállásba ütközöm vagy oldalszelet kapok kibillenek az egyensúlyomból.” (járd a saját utad, légy önmagad)

Hold a Skorpióban – nemi szervek

A napminőség nedves-hűvös, színe a piros. A szellemi és lelki energiák mélyre hatnak, különös sejtéseket ébresztenek, és korábban nem ismert irányokba terelik az érzelmeket. Van, aki ezt az erőt fenyegetőnek és kontrollálhatatlannak érzi. Kismamák kerüljék a nagyobb erőfeszítéseket ezeken a napokon, mert ilyenkor nagyobb a koraszülés esélye, különösen növő holdnál. A húgyvezeték is érzékenyebb ilyenkor. Ha fázik a lábunk és a medence- illetve vesetájék nincs kellőképpen melegen tartva, könnyen kaphatunk hólyag- vagy vesegyulladást. A reumások Skorpió-napokon ne szellőztessék az ágyneműt az erkélyen vagy az ablakpárkányon, mert a nedvesség benne marad. Cickafarkból készült ülőfürdő segíthet ilyenkor némely nőgyógyászati panasznál. Valamennyi gyógynövény erőteljesebb hatású, ha Skorpió napon szedik. Növő holdnál szedve és fogyó holdnál raktározva jobban eltarthatók.
Ide tartozó betegségek és szellemi jelentésük:
Meddőség: „Annyira szeretnék egy gyereket, de…- túl nagy felelősség volna a számomra. – Félek, hogy elveszítem a szabadságomat. – Félek, hogy a gyerekek túl elevenek lesznek és mindent összekuszálnak. Erre a világra nem lehet gyereket szülni.” (gyerek, szülés)
Impotencia: „Elhiszem amit nekem mások a férfiszexualitásról mondanak. Elhiszem ezeket a törvényeket. Ezeknek a mértékeknek soha nem fogok megfelelni, túl nagy az elvárás, kibírhatatlan a nyomás. Soha nem leszek elég jó.” (szeretet, elvárás nélküliség)
Menstruációs problémák: „Nem tudok mit kezdeni a nőiségemmel. Számomra elég borzasztó a szexualitás, legszívesebben kiiktatnám az életemből. Nincs szép emlékem. Szégyellem magam.” (merd szeretni magad, azt tedd, amit érzel, éld a nőiséged)

Hold a Nyilasban – comb

A Nyilas-energia nagyvonalúvá tesz, és gyakran meggondolatlan tettekre sarkall. Színe a comb felső részén narancssárga, alsó részén sárga. Napminősége száraz-meleg. Ált. szép, meleg kirándulóidő van ilyenkor. Nyilas-napokon jelentkezhet az isiászideg, fájhatnak a vénák és a comb. Gyakran fájhat a keresztcsont le egészen a combig, mert az időjárás a Nyilasban, akárcsak az Ikrekben hajlamos a hirtelen változásra. Nyilas-napokon ne terheljük túl magunkat, kerüljük a megerőltető, hosszú túrákat, főleg ha nem vagyunk edzésben. A masszázs ilyenkor nagyon jót tesz, lazítja a görcsös izmokat. Az izomlázat könnyen enyhíthetjük svédkeserűs borogatással.

Hold a Bakban – térd, bőr és csontok

A napminőség föld-hűvös, a szín zöld. E napok energiája komoly, tiszta fejjel végzett, állhatatos munkára inspirál. Könnyebben fázunk ezeken a napokon. A csontrendszer, különösen a térd erős terhelése Bak-napokon érezhető hatást vált ki. Aki nincs edzésben, Bak-napon ne vágjon bele nagyobb túrába. A borogatások és bedörzsölések ezeken a napokon különösen jó hatásúak. Valamennyi csont és ízület számára kedvező a nyújtás. A Bak-napok a bőrről való gondoskodásra kiválóak, főleg a bőrbetegségek terápiájára különösen alkalmas.
Ide tartozó betegségek és szellemi jelentésük: Gerincpanaszok

Hold a Vízöntőben – lábszár

A napminőség levegős-világos, a szellem kissé hirtelen mozgású, az intuitív gondolatok nagyobb teret nyernek, semmiféle megkötöttséget nem tűrnek. A szín világoskék, a bokánál sötétkék. Nem ritka Vízöntő-napokon a vénagyulladás. Polcolja fel a lábát és dörzsölje be finoman valamilyen lábbalzsammal, jó fog tenni. A visszérre hajalmosak lehetőleg ne sokat álljanak ezeken a napokon. A nyál nemcsak a fáradt szemeket regenerálja, hanem a lábnak is jót tessz: reggelente kenjük be vele finoman a térdhajlatot, felélénkítve ezzel az energiaáramlást, és lentről felfelé gyengéden masszírozzuk be.
Ide tartozó betegségek és szellemi jelentésük:
Visszerek: „Egyáltalán nem érzem jól magam ott, ahol éppen vagyok. Elegem van az egészből, de nincs bátorságom ahhoz, hogy változtassak a helyzetemen.” (merd a saját életedet élni, változtatni)
Vádligörcs: (magnézium)

Hold a Halakban – lábfej

A napminőség nedves-hűvös, a szín kékesfehér. Az erő néha elmosódottá teszi a dolgokat, könnyebben be lehet látni a kemény valóság kulisszái mögé. Jó néhány sziklaszilárd nézet dőlt meg a Halakban. Ezeken a napokon nehezen szárad a talaj. Mindaz, amit a test ezeken a napokon felvesz, sokkal intenzívebben hat mint más napokon. Talán, mert a lábfejben végződik valamennyi testmeridián. A talpmasszázs sokat segít a gyógyulásban, mivel valamennyi szervet és testtájat befolyásolni lehet a talpon keresztül. A lábszemölcsök könnyen kezelhetők a Halakban fogyó holdnál, de nem jó Halak napokon műteni. A reumások ne szellőztessék ágyneműjüket ilyenkor a szabadban, mert a nedvesség benne marad a tollban.
 Ide tartozó betegségek és szellemi jelentésük:
Tyúkszem/bőrkeményedés: „Inkább vastag bőrt növesztek, semhogy meggyőződésemben megingatni hagyjam magam. Miért is rágódom ezen a fájdalmas emléken? Nem vagyok haragtartó, de…” (engedd el a negatív tapasztalatokat, a haragot és a bosszúvágyat – minden tapasztalat csak tükör)
Tüskés szemölcs: „Mindennek vége! Bárhová nézek, sehol olyan alternatíva, amely kedvezőbb jövőt ígérne.” (merj szembenézni magaddal és a valósággal)

Irodalom

Johanna Paungger – Thomas Poppe: Gyógyító Hold

2011. szeptember 11., vasárnap

Járd a saját utad

Tavaly óta különösen igaznak érzem azt a mondást, hogy légy saját magad tanítója, papnője és gyógyítója. Érvényesülni látszik és ha belegondolok az én életemet úgysem tudja élni senki más, én vagyok felelős érte, mert én teremtem meg magamnak Mindenki más csak segíthet az úton, de nekem kell járnom azt. A személyes tapasztalat és kapcsolat híve vagyok – azaz mindenki maga tapasztalja meg azt, hogy neki mi a jó, mivel vagy kivel tud élni, vonatkozik ez égiekre is – kivel tud a legjobban kapcsolatot teremteni. Mi az, ami bejön neki. Ezt se fogja más megmondani. Csupán ötleteket lehet adni, de azt ki kell próbálni vagy kísérletezni. Ez vagy az működik, és néha visszatérünk egy előző dologhoz. Hihetetlen, hogy néha teljesen apró változtatások mennyit jelentenek, és éppen ők hozzák el a megoldást. Minden, amit egy kívülálló tehet az egy szeretetteljes elfogadás. Egy barát tudja, hogy milyen a másik, ezért barát. A hülyeségeiben is szeretni fogja, csak nem ért vele egyet feltétlenül. Sokszor nem is a tett fáj, hanem a hazugság, ami úgyis kiderül legtöbbször. És akkor sem az fáj, hogy mit tett, hanem hogy nem volt őszinte és nem bízott. Persze ezt a félelem teszi, mert túlzottan megtanultuk, hogy a hibáinkért szeretetmegvonás jár vagy megrovás, büntetés. Pedig a hibák azért vannak, hogy tanuljunk belőlük. Mindig is fogunk elkövetni hibákat, így fejlődünk, tapasztalunk, és azáltal bölcsebbé válunk. Talán furcsa az a reakció, hogy ha valaki azt mondja: „elég nagy vagy már, és felelős az életedért. Nem foglak nem szeretni de nem tudok a helyzettel mit kezdeni, nem veszek részt benne. Elfogadom választásod, mert te választod meg a saját utad és a tapasztálasaidat. Viseld a következményét, de nem tagadom meg a szeretetem feléd. Mindig ott leszek, de nem rángathatsz bele tetteidbe.”

2011. szeptember 4., vasárnap

A vörös sátor

Épp egy könyvet olvasok, a címe A vörös sátor. Nagyon tetszik, ahogy a nők összetartanak és nagyon tetszik a vörös sátor szokása is, amelyben a teliholdas nők összegyűlnek és megosztják egymással történeteiket, gondolat- és érzésvilágukat, tudásukat. Nincsenek tabuk a nőiséget illető kérdésekben. Az ősi nővé válási rituálét is jónak tartom, mert teljesen másképp közelíti meg a dolgot. Van benne bölcsesség, ősiség, egység és odafigyelés. A test bölcsességének és gyönyörének megtapasztalását adják át fájdalommentesen és tiszteletteljesen. Feléleszti a nő erejét, de megtartja méltóságát. A nő emlékezni kezd és kapcsolódik egyben anyáihoz, őseihez, belekapcsolódik a körforgásba mely örök. A tudás egy lesz, és továbböröklődik fenntartva a körforgást. A lányokat felkészítik a nőiségükre és ünneplik azt. Nem éri őket meglepetés, azon felül mindent megoszthatnak egymással. Nincs szégyen és nincs tabu. Közösség van, közös a sorsuk és ezért összetartanak – ugyanazt az erőt szolgálják és a legharmonikusabb módon alkotnak vele egységet. Ők a Földanya lányai és az Isten/nő lányai. Őrzik a nőiség ősi misztériumát természetüknél, nemüknél fogva és ennek tudatában vannak.