Nemrég tudatosan mentem el egy programra, hogy szembenézzek
a félelmeimmel. Egyrészt ott volt a félelem és a vágy. Mindkettő útjelző, hogy
merre kell menni. A vágy, hogy másra gondolni sem tudsz és muszáj ott lenned,
mert tudod és érzed, hogy ott a helyed, és a félelem, ami tudatja, hogy valami
új, valami szembenézni való lép be az életedbe, valami új tapasztalás, ami
talán romba döntheti eddigi nézeted, eddigi hitvilágodat. Elmentem, és mint
annak idején, Inanna labirintusának bejárásánál ismét nekem kellett
megdolgoznom, hogy egyáltalán bejussak abba az alvilági „labirintusba”, holott
igazán semmi kedvem hozzá, de mégis a legnagyobb élményeket hozta eddig
életembe. Hát mentem. Most nem zuhogó esőben és sárban, tüskékbe tenyerelve
vagy kicselezve a kapu őrzőjét, hanem hóviharban. Sütött a nap, amíg ki nem
szálltam a vonatról és abban a pillanatban esni kezdett a hó. Nem láttam
szinte, térképet elő sem tudtam venni, mentem ahová a lábam vitt. Ösztönösen jó
irányba mentem, csak mikor aztán mégis előszedtem azt a térképet, akkor
tévedtem el. Aztán végül eltettem és ismét ösztöneimre hallgatva mentem tovább
utamon, míg végül megérkeztem a helyszínre, ráadásul még időben. Pontosan
megtapasztaltam azt, amitől féltem, ami valami ősi visszatartó emlék, amit most
fel kell oldjak, mert újra és újra elém teszik. Első nap kicsit fejfájós, és
persze, hogy azzal kerülök párba, akivel nem is akarok. Mindig azzal kerülök
párba, de ott valami rendeznivaló van, előző élet vagy csak hitrendszer és
mindig az lesz a vége, hogy megszeretem és hálás vagyok érte. Második nap
sokkal mélyebb és sokkal jobb. A technika nem is számít olyan sokat, szinte nem
volt, amit nem ismertem vagy csináltam volna már, viszont a megtapasztalás és
az együttlét annál fontosabb. Az, hogy most hol tartok. Egyrészt fontos a másik
személyisége, mit hogy tud közvetíteni mint csatorna, másrészt meg a Te és a
jelenlevők munkája, és ettől lesz élmény. Mennyire sikerül beleengedni magunkat
ezekbe a dolgokba? Megérinteni a másikat, rábízni magunkat, milyen érzés férfi
és milyen érzés női energiával dolgozni? Mit vált ki? Ami nagy felfedezés volt,
hogy sok minden teljesen természetes a számomra és hogy szeretek úszni az árral.
A végén egy hétig még éreztem ezt a szeretet-egységet, amit a csoport
létrehozott 2 nap alatt. A része voltam én is. Félre kellett tennem, hogy a
másiknak mi a jó vagy nem jó, és abban hinnem, hogy neki most azt kell
megtapasztalnia, azért került hozzám, amit én tudok adni, ami én vagyok, és
majd ő eldönti magának, hogy ez neki milyen tapasztalat. Mondták, hogy még fog
dolgozni az energia bennünk, és valóban. Jöttek álmok és érzések, vágyak és
valami olyan, ami rengeteg ideig el volt nyomva és most előtört. Én meg elhatároztam,
hogy ez az év erről fog szólni, önmagam ilyen irányultságú megtapasztalásáról.
Ez nehezebb, mert itt én vagyok a résztvevő és nekem kell megtapasztalnom saját
magamat. Csatornának lenni bizonyos helyzetekben könnyebb, hiszen végig velem
van Mária Magdolna és az ő energiája folyik át rajtam, éppen az és annyi amire
másnak szüksége van. Itt is velem van, de másképp. Itt nekem kell „dolgoznom”,
szembesülnöm magammal és átengednem magam a tapasztalásnak, ami viszont mindig
jó és értékes. Amúgy pedig szerintem ez a mostani utam erőteljesen összefonódik
a Mária Magdolnával való „munkámmal”. Olyan érzésem van, mintha az, aki vele
elkezd együtt dolgozni, az valamikor eljut erre a pontra valamilyen formában.
2012. január 25., szerda
2012. január 24., kedd
Emlékszem rád...
Nincs ellenállás, s mégis vannak szelíd határok, hagyják,
hogy megéld önmagad és mégis védelmezőn átölelnek és vezetnek utadon. Lehet
rajtad bármilyen álarc vagy bármilyen védelem, mert a szívedig látnak és látják
azt a csodálatos embert, ami Te vagy. Ez történt velem is. Nem számított a
kemény külső burok, hanem hirtelen a szívbe láttam és emlékeztem. Emlékeztem,
hogy ki a másik, és emlékeztem, hogy ilyennek ismertem valamikor 2000 évvel
ezelőtt. Akkor szerettem és most sem tudom nem szeretni. Ezek a pillanatok
megmutatják igazi valónkat és szépségünket. Ebben a pillanatban vagyunk a
szeretet, az egység, a határtalan öröm és boldogság és a béke állapotában, mert
megnyíltunk magunknak és a bennünk levő szeretetnek. Előtör a belső ragyogó fényünk,
és akkor előtör az emlék és egymásra ismerünk.
Érdekes volt ezt megtapasztalni Magdolna foglalkozáson, bár annyira nem
is csodálkozom rajta, mert mindig történik valami ilyen, valami felismerés és
tanítás, ami mindig egy élmény számomra. Nem rég egy meditációban láttam, hogy
mennyi embert foglal magába, mennyi embert szólít meg, mennyi embernek van
„Magdolna-tudata”. És nem is biztos, hogy tud róla, meg nem is biztos, hogy
kell. Ezt majd úgyis alakítja az élet, hogy kit hová és mikor vezetnek megtapasztalni
vagy felismerni dolgokat. A lényeg, hogy sokan vagyunk, és ez jó.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)