A szertartás gyógyító és átformáló ereje

Talán jobban érzékelem a „szertartások” erejét, ha részt veszek benne, vagy ha magamnak csinálom. Így is érzem az erőt, amikor másnak tartom, a rám kifejtett hatása talán úgy mégis más. Életem nehéz, változó, de jó szakaszában vagyok most, mivel felismertem nagyon sok mindent ebből és előző életeimből barátaim segítségével. Úgy éreztem, szeretnék egy gyászestet tartani papám emlékére, mert valóban nem igazán volt időm meggyászolni, illetve nem is engedtem meg magamnak. Ezzel összefonódott végül a múltamból cipelt egyéb fájdalmak elengedése is. Nem tudtam mi fog következni és minden adta magát magától. Jól esett feketébe öltöznöm, ami elősegíti az elengedés és a fájdalom megélését, és jól esett használnom a „siratófátylamat” is, amit még Veres Krisztától kaptam egy Magdaléna elvonuláson. Meghívtam a Teremtőt, Krisztust és Magdolnát, Máriát, az istennő sötét arcát, a banyát, mely ilyenkor kiválóan segíti az elengedés folyamatát. Aztán pedig hagytam, hogy megtörténjenek a dolgok. Csatornáztam és beszélgettem elsősorban az istennővel, meghívtam az ősöket, doboltam, sirató éneket énekeltem, eltáncoltam a búcsút, és jöttek fel hozzá előző életes szerepeim is. Majd füstülővel is hozzásegítettem az elengedéshez. Minden, amit tanultam a papnő iskolában és ami ösztönből jött most jelen volt ezen a szertartáson, mely rólam szólt és magamat ajándékoztam meg vele. Ezt követően megnyugodtam, gyógyító álmaim voltak és végre felszakadt a köhögésem is, mely a mélyből hozza fel a dolgokat, szimbolikusan is, mint ahogy ez a szertartás is a mélyből hozta fel a dolgokat.

Talán van, aki megijed a „szertartás” szóra, mert annak idején én is megijedtem és nem tudtam, hogy ez mit jelent. Leginkább isteni jelenléttel megtámogatott mini-workshopnak hívnám csatornázással, mely segít elindítani bennünk egy folyamatot. Mert hogy van behívás és mindenféle kis „feladat”, ami rólunk szól és magunknak szól. Egyszerű, szimbolikus dolgok, mozdulatok, hangok, játékok, vagy ami éppen oda kívánkozik. A végén egyénenkénti vagy kollektív csatornázás, vagy akár nem is, hanem csak energiaáramlás, ez is a helyzettől függ. Mindenesetre gyógyító és néha felkavaró, a trutyit felszínre hozó, mely megmutatja, hogy most kicsit meg kell állnunk és magunkkal foglalkoznunk, valamit elengednünk vagy helyre raknunk. 

Évezredes női sebek gyógyítása

A nőiségen ejtett sebek néha a mélyben gyökereznek. Sokszor talán nem is gondoljuk, hogy még mindig van gyógyulni valónk. Bizony, hogy nekem is van gyógyulni valóm benne, hiába foglalkozok már 7 éve ezzel a témával és segítek másoknak is ebben. Van egy olyan dal, hogy akit megérint az istennő, az változik. Le és fel mozgunk az élet spirálján. Hol úgy érezve, hogy minden összedőlt, pedig alig építettük fel és már tovább kell lépni, hol pedig szárnyalunk és minden rendben van. Egészen eddig nem volt bennem tudatos, hogy milyen mélyen is gyökereznek ezek a sebek, amiket mi nők ejtettünk magunkon életekkel ezelőtt cipelve magunkkal, talán még ebbe az életbe is, hogy végre felszabadítsuk magunkat e teher alól. Sok cikket, könyvet olvastam, hogy milyen mély és milyen fájdalmas volt ez a folyamat, (pl. boszorkányégetés), de nem éreztem igazán. Néha felcsillant a fájdalom valahonnan a mélyről, de csak most tudatosult bennem néhány oldás keretében, hogy hogy is volt ez annak idején, és mekkora fájdalmat okozott, amit csak cipeltem és cipeltem és most van itt az ideje, hogy letegyem. Akkoriban egyszerűen megmanipuláltak sok nőt, aki ennek engedve és ennek hatására istennői és gyógyítói képességével, hatalmával visszaélt. Aztán megindult az ördögi kör, az önbüntetés. Sok hétköznapi mintáinkat is érdemes megfigyelni, hogy hogyan cselekszünk. Hogy érezzük magunkat nőként otthon, a családban, a munkában. Ki tudunk bontakozni és teljesedni? Vagy valami elnyom? Hogy lehet ezen változtatni, kilépni. Ki kell lépni abból a helyzetből vagy inkább más hozzáállás szükséges? Szemléletváltás? Spezzano szerint kétféle szabadság létezik: „az egyik a dolgoktól való függetlenség szabadsága, olyan szabadság, amelyben elmenekülünk attól, ami zavar. A másik az igazi szabadság, ami belülről fakad, a dolgok felé irányuló szabadság, olyan szabadság, amit minden helyzetben, az elkötelezettségünk és annak hatására érzünk, hogy adunk.” (Chuck Spezzano: Ha fáj az nem szerelem, 17)

Egy időben a keresztény ideológia is rányomta bélyegét a nőkre, miszerint nem sokra tartották őket és a bűn fogalma mélyen gyökeret eresztett némely nőben, miszerint ő semmire sem érdemes. Ez miatt sokáig haragudtam az egyházra, de igazából bennem is élt ez a minta hiába olvastam ezoterikus irodalmakban, illetve hiába mondták nekem, hogy nincs bűn. Ehhez hogy elhiggyem nekem Eckhart Tollétól kellett hallanom egy tudományos választ: az ógörögből fordítva a vétkezés annyit jelent mint „elvéteni a célt”.  Valami átmozdult bennem ezáltal.

Talán sokan nem is gondolják és érzik, hogy előző életek mennyire hathatnak még most is a női szerepre, a nőiség megélésére.

Ideje meggyógyítanunk magunkban a nőt, hogy ragyogni tudjunk és egyensúlyt tudjunk teremteni magunkban és a világban a női és férfi princípium között.     

Szabadítsd fel magad!

Ez az írás rólam szól azoknak a nőknek, akik talán szintén éppen kibillentek egyensúlyukból és belevesztek a mindennapok mókuskerekébe és szerepébe, elfeledkezve önmagukról.

Az egyik kedvenc témám a párkapcsolat, melyben mindig valami újat tapasztalok meg. Ez a tapasztalás ezúttal nem volt kellemes, de szükséges volt, hogy felismerjem mit is művelek tulajdonképpen, hogyan működtetem. Teljesen kimerültem a munka és otthoni mókuskerékben. Szinte feladtam önmagam, belevesztem és csodálkoztam, hogy miért vagyok egyre fáradtabb és eszem egyre több édességet. Mert nem voltam egyensúlyban, mert ragaszkodtam, függtem - észrevétlenül. Tálcán kínálták a szabadságot és én nem éltem vele. Egyszerűen csak folytattam a régi otthoni vagy előző életekből hozott mintákat miszerint a nő feladja önmagát a családért, hogy azt „szolgálja”, de közben beleveszik a hétköznapokba és elfeledkezik magát feltölteni. Márpedig miből adjon másnak, ha neki sincs? Néhány gyötrelmes álmatlan éjszaka rákényszerített, hogy újra gondoljam az életemet, hogy mit is szeretnék igazából, mire vágyom, mi okoz örömet, mi történt, hogy most ezt kapom és hogy elkezdjek újra foglalkozni magammal, pl. eljárni helyekre, amiket szeretek. Kimerültségemben okoltam mindenkit és létezni sem akartam, de aztán a barátaim, akik maguk is nagyszerű gyógyító munkát végeznek rávilágítottak arra, hogy ezt én teremtettem, hogy végre észrevegyem, hogy mit teszek, és hol rejlik ennek a gyökere. Elvesztettem az egyensúlyt, amit vissza kell állítanom egy új minőségben. És a párkapcsolattal semmi gond nincs, sőt, nagyszerű férfi van mellettem. Csupán meg kell adnom önmagamnak a szabadságot és ezzel neki is. Nem kell elfutni mint régen tettem volna, csupán új minőségben szeretném megélni kettőnk szeretetteljes és harmonikus kapcsolatát, ahol már odafigyelek magamra is (különben nincs harmónia). Tulajdonképpen tudtam, de most már tudatosabban tapasztalom is, hogy egy párkapcsolat tanulnivalót, változást, gyógyítást jelent, hiszen mindkettőnknek megvan a maga kis csomagja, tanulófolyamata, ahol a másik gyakran tükörszerepbe bújik. Vagy ha nem is, mégis történnek olyan helyzetek, ahol át kell gondolni, hogy mi zajlik bennünk ahhoz, hogy el tudjunk engedni bizonyos dolgokat és továbblépni.

Végig gondolva az egészet tehát van megoldás: megállni egy pillanatra és magunkba nézni: mit súg a szívem? Mit szeretnék én? Hol vagyok én ebben az egészben? Aztán megbeszélni és ha igazán szeret a férfi melletted, ezt megfogja érteni és el fogja fogadni.